Csak úgyA

2010 szeptember 27. | Szerző: Mucis |

Annyira, de annyira elegem van az egész életemből! Tegnap jó kis cirkuszok voltak itthon, vagyis itt, hiszen ez nem az én otthonom, csak egy megtűrt személy vagyok! Hát igen annak is lennie kell valakinek, ha másnak nem, hát nekem.

Este mikorra vacsoráztunk volna, megint éreztem, hogy belsőlázam van, erre Jancsinak úgy felment a pumpája, hogy csapkodott, mindent a földhöz vágott, ami a kezébe került. Ilyenkor csak meghúzom magam, a szívem erősen kalapál, de visszaszólni nem merek, mert az csak olaj a tűzre, akkor még nagyobb cirkusz lesz. Később aztán lenyugodott, mikor már ide ülhetett a géphez, azt hittem lesz egy nyugodt estém. 8 körül már könyörögtem menjünk aludni, a Cicák is várták már, mert szeretnek este oda menni Hozzá. Valahogy elszundikáltam, mert előtte jól kibőgtem magam, éreztem, hogy rettentően fáradt vagyok. A szívem is megfájdult, jól esett pihenni és valahogy olyan jót aludtam. De 10 óra tájban ébresztő volt. Jancsi mászkált le-fel. Először is arra ébredtem fel, hogy jött be a szobába, biztosan cigizni volt.Ezt csak félálomban érzékeltem.Aztán bekapcsolta a gépet, játszott. Rosszul esett, hogy felébresztett, és ennek hangot is adtam, erre összecsapta a gépet, lefeküdt mellém majd elkezdett játszani a telefonnal. Tökre idegesitett ahogy nyomkodta a telefonját.

Aludni szerettem volna, és én csak úgy tudok, ha csend van körülöttem.

Aztán elkezdett morogni, erre mondtam akkor menjen játszani a gépen. Na innentől kezdve nem volt alvás, 11-ig játszott.Tudtam és  szerintem Ő is tudta, ha felébreszt, már nekem nem lesz alvás. Nem is tudtam visszaaludni.

Reggel fáradtan, álmosan ébredtem. Nagyon megvisel engem ez az élet, nem jó igy Jancsival élni, de hova mehetnék a két Cicámmal, hiszen Ők a mindenem. Senkim sincs az égvilágon. Ki van éhezve a lelkem szeretetre, és valahol a lelkem legmélyén tudom, hogy nem jó ez így nekem. Ha legalább lenne valakim, akinek ugyanolyan fontos lehetnék, aki ugyanúgy figyelne rám, mint én. Aki egy icipicit szeretne. Mostanában sokszor érzem, nem bírom tovább, de eltelik 2-3 nap és túl vagyok rajta. Megrágja a lelkem, aztán megy tovább nyomorék életem. Még jó, hogy van munkahelyem, van ami délutánonként leköt, eltereli a figyelmemet, jó, hogy van egy szupi munkatársam, akivel nagyokat nevetünk, hülyéskedünk.

Csak tudnám más mit tenne az én helyzetemben?