Na végre!

2010 szeptember 19. | Szerző: Mucis |

Na végre újra itt! Napok óta nem tudtam irni, mert nem volt jó a gépünk. Egyik nap elkezdtem irni, éppen arról, hogy találkoztam Vele, mikor mentem itthonról el, Ő meg éppen előttem mehetett le, mert ott ült az autójában. Én meg gyorsan átvágtam mindenen, nem mertem arra menni amerre szoktam, mert én balga azt hittem Ő is azt az irányt veszi fel. De ellenkező irányban indult el.

Még átértem a tőlünk kb. 5 percre levő 100 forintos boltba és vissza nem érkeztem reszketett mindvégig a lábam, és nemcsak a lábam, hanem az egész testem. Érzelmeket táplálok valaki olyan iránt, aki nem is látja, hogy én a világon vagyok, akinek csak egy szomszéd vagyok. De én benne azt látom, aki kimenekitene innen, akivel egy új életet kezdhetnék, mert nem jó nekem igy ez az élet ahogyan van. Sokat nyelni, sokat szenvedni ez jut nekem. Vágyom arra, hogy valaki úgy Isten igazából szeretne, vágyom arra, hogy valakinek fontos legyek, és ezt a valakit Róla formálom meg. Ő egy nagyon helyes, rendes pasi, esélyem sem lehetne nálla. De az én lelkem is pontosan olyan, mint az Ővé. Csak a lelkünk illene össze, mert én soha nem kellenék Neki, mert én nem vagyok szép.

Csak jó álmodozni valakiről, aki nem is tud. Jó látni mégha Ő nem is úgy néz rám, ahogyan én bambán bámulom. Az életemet oda adnám azért, ha csak egyetlen egyszer az életben az életéből nekem adna egy órát. Igaz meglehet be sem érném ennyivel, egy óra elteltével kérném a következő órát. Mért nem ismerhetem meg? Csak erre válaszolna nekem valaki ebben a világban!

Most már elmúlt szivemből az a jó érzés amit éreztem a szülinapommal közeledtével. Mert erősen éreztem, hogy pozitiv változások jönnek életemben, de már nem érzem ezt a csoda finom érzést. Hova lett?